radiobetyar
Betyár, élet, aszfalt.
2007. február 10., szombat
Kiszedtem minden futárkodás utáni dolgot, maradjon most ez a blog csak ennek a pojektnek.
aztán meglátjuk.
2005. december 29., csütörtök
most csak bemásolom a stop.hu-s cikket, mert arra még van lelkierőm.
Fehér Karácsony, fekete lélekkel.
Sikeres küldetés (Huston, Huston, we have a problem!)
Naszóval: végeztem. December 23-a, péntek, reggel nyolctól délután kettőig, négytől hatig, nyolctól kilencig, tekerés rádiózás, rádiózás. Ajándékok félig, harmadáig, sehol a fadíszítés, este bámulás üres tekintettel, arccal a Szenteste felé. Szenteste ünnepi műsor helyett közös bealvás a szintén futár csajommal. Másnap reggel ajándékbontás, mindenfajta érzelem nélkül, készülődés haza anyámékhoz, utazás, fásult öröm, kasztrált ünnepi műsor, némi műmosollyal, este részeg hőzöngés, hogy hol a picsába’ van belőlem a Jézuska. Másnap haza, alvás. Harmadnap anyós, após nélkül, veszekedés, és havazás; ja, és munka délután. Este értelmetlen műsorok nézése. Következő nap, végig heverés+munka. Nem, nincs lelkierőm koncertre menni.
Summa summarum:
Három hét, három(négy-öt) munka párhuzamosan, ami majdnem kétszáz munkaóra; nagyjából ezer kilométer a lábamban, hetvenöt óra alváshiány, nagy adag apátia, csokiöntettel, szaloncukorral.
De megcsináltam!
És tudom, hogy végig nagyon mimóza voltam, és hogy rengeteget cirkuszoltam, akár egy hisztis *, és hogy szinte mindenki eltávolodott tőlem egy kicsit (vagy hanyagoltam el), és hogy a párkapcsolatom is becsődölni látszott sokszor, és hogy sehol nem sikerült 100%-osan jelen lenni, és hogy joggal mondhatná rám bárki, hogy ez bénaság, és hogy egy kicsit tényleg megzuhantam, ésatöbbi – de ami nem öl meg, az erőssé tesz, eljött az idő feljavulni, írni még részletesebben a mindennapokról, kiszínezni azt, amit csak ceruzával tudtam nagy vonalakban felrajzolni.
Drága stop! olvasók!
Köszönöm a figyelmet, és az esetleges együttérzést. További részletek ugyanitt, a rovatban, és a blogon.
És ne feledjék a jelmondatot:
Kézbesítsenek bátran biciklis futárral Önök!
Betyár.
2005. december 23., péntek
AZ UTOLSÓ NAP.
most eldől, hogy ez a nap vérkínszenvedés lesz, vagy már csak ejtőzés, bár nekem azért mindegy, mert kilenckor végzek a rádióba; de mégis: BOLDOG VAGYOK! :o)
mindenkinek, aki olvassa: sokkal több élmény ért, mint amennyit erőm volt leírni, ezért folytatom a blogot, amíg ki nem írom magamból az összes élményet! :o)
MINDENKINEK BOLDOGSÁGOS ÜNNEPEKET!!!
PS: remény szerint azért a Pajtásoktól is jóérzésekkel válunk el, én megtettem, ami tőlem tellet.
2005. december 21., szerda
szégyenszemre megélem, hogy kirúgnak a Pajtából? :-(
ma megint beálltam tekerni, reménykedtem benne, hogy kettő után is el tudom intézni, ha van még valami a plakáttal - sajnos nem így lett. fehívtak negyed egykor, hogy gyorsan le kéne vhol a net elé ülnöm, és kitalálni a közös reklámszöveget és szlogent, aztán egyeztetni a plakáton is a dolgokat. meg továbbítani a logót. meg még... na minegy, nem részletezem, ki kellett állnom, ráadásul még egy meló rajtam is maradt, azt mondjuk még elvittem egy fél órás telefonálás után. egy óra múlva, amikor leléptettem magam, kapcsolták Sinyát, aki eléggé leteremtett. rosszul is esett rendesen, mert bár már a végét járom néha, de úgy érzem mindent elkövettem idáig is, hogy mindenben megfeleljek.
nem egyszer dél előtt egy pár perccel tudtan csak enni néhány falatot, volt, hogy kettő után is elvállaltam még egy munkát, mert a környéken voltam, és amikor arra kértek, hogy rohanjak, mindent beleadtam, hogy minél hamarabb ott legyek, ahol kell. és tudom, hogy nem szép dolog a pénz miatt megtagadni azokat, akik maguk is pénzlehetőséget teremtettek nekem, de KÖNYÖRGÖM, karácsony után megint médiamunkás leszek, és egyszerűen nem hagyhatom hogy a Karkter, ami maga is több embernek munkát ad, becsődöljön, vagy ne tudjon elvállalni akár csak egyetlen felkérést is.
bárcsak ki tudnám valahogy fejezni a jóérzésemet a Pajta iránt valamivel, de annál több lehetőséget nem nagyon látok, mint hogy bocsánatot kérjek.
I'm very sorry... :-(((
2005. december 20., kedd
a tegnapi nappal kapcsolatban két apró bejegyzés. megkaptam életem első P7-jét, ami azt jelenti, hogy "Előzd meg a Piros 7-est!", vagyis minden mást felejts el, és a leghamarabb tekerj oda a melóval. nem volt kis táv, a Lajosból kellett vinni a XI. Fehérvári vége felé, és már épp átéreztem volna a fontosság miatt generálódó jóérzést, amikor a Budafoki elején beállt a térdem, azaz elkezdett síkítani a fájdalomtól, egyszerre a csípőmmel. na ez az a helyzet amikor utálod, hogy más is lát, mert az nem túl szalonképes, amikor egyik kezeddel masszírozva a fájó részeket, káromkodsz, mint szódás a lovával. tényleg, más is szokott beszélni a testrészeivel, vagy magával a kínzó érzéssel?
ma nem futárkodom, és nem is rádiózom; ma reklámfotózok sokért. tudom, hogy gyarlóság, de ráadásul karácsony előtt egy nagyságrendekkel nagyobb összegért muszáj volt kiállnom. próbáltam Rolandnak érzékeltetni, hogy van lelkiismeretfurdalásom, és hogy nem szeretném, ha cserbenhagyásos gázolásnak érezné a dolgot. sajnos annak vette.
még három nap maradt így is, és több kifogást már nem viselne el a cég, ebben biztos vagyok. holnap reggel tehát megint meló. ezt most már tényleg ki kell bírnom, fél lábon is. vagy fél lábbal.
Re: Kamás"N"i.
azt kifejezetten tisztelem a a cégben, hogy minden problémámról beszélhetek, nem akar itt senki semmit véka alá rejteni.
Kükü reagált a kiborulásomra, álljon itt egy szóváltás, három tételben:
**************************
2005. december 19., hétfő
valami tönkrement bennem.
arra azért nem számítottam, hogy esetleg nem sikerül.
péntek óta több minden is összetörhetett bennem. egyrészt olyan vehemenciával kezdtem el inni, hogy sikerült rekordokat döntenem, egy napon belül többször is. a hétvége józan és részeg pillanatai összefolynak előttem, folyamatosan menekülnék minden felelősség elől, de nem lehet.
pont akkor, amikor egy másik munka is beesett, óriásplakátot kell csinálnia a KarakterFilmnek. meg még egy: speciális statívot vettünk János barátommal, hogy rögzíteni lehessen a kiskamerát a bringára, hiszen dokumentálni is jó lenne ezt a szép decemberi kalandot. legutóbb még úgy tűnt, látom a különböző feladatok megoldását – ma inkább csak azt érzem, legyen vége egyszer, könyörgöm.
most kéne annak a védőmechanizmusnak bekapcsolnia, hogy már csak nevetek az egészen, de azt hiszem tegnap véletlenül elfelejtettem lehajtani annál a kijáratnál. voltak próbálkozások, például elkísérni a páromat, meg nekem is kipróbálni a fixi kerékpárját, meg finom vacsorát főzni neki, meg jófejnek lenni mindenkivel, de lassan ehhez is elfogyok.
konkrétan, már nem ígérem meg biztosra, hogy végig tudom csinálni karácsonyig, bár azért imádkozom, hiszen már csak öt nap.
ahogy egy jó punk mondaná: HARD WORK.
2005. december 16., péntek
BEGYÁSZOLÓDÁS.
fekszünk mind a ketten. olyanokat köhögünk, mint egy tüdőrákos, ami azért elárul valamit a szakmáról is. tudják önök: a kamionok, például. de most rásegített az is, hogy éjjel kialudt az egyetlen konvektorunk (42nm). 16 fokban, háát, nem is tudom, jó szót használok-e, ébredtünk/eszméltünk kilenckor. készen vagyunk, mint.
nekem du/este még rádió. csodálatos.
szeretnék elhalálozni.
Tele van a kamásnim! Mindenkivel!
kezdjük a DJ-vel. az még akár a „mulatságos” kategóriába is elmegy, hogy a munkaközvetítőm azt gondolja – alapból – hogy az mennyire ösztönözni fog, ha pattog a telefonba, és mindenáron azt az érzést szeretné bennem kelteni, hogy nekem most meg kell szakadnom, annyira fontos a meló. PONTOSAN TUDOM, hogy minden meló Fontos; nagy F-el. és magamtól is mindent megteszek érte – lehet, nem látszik/vagy csak szimplán béna vagyok.
és azt is imádom, amikor ha beszédes vagyok, az a baj, ha meg praktikus, akkor túl gyors: „mit mondol a te száddal?”. ha öt perccel leadás után érem el a központot, az a baj, az hogy már rég mehetnék tovább, az mind a kettőnk szerint baj.
és az is baj, hogy néha meg kell mászni az Istenhegyi utat, ami nekem már önmagában is gáz, úgy meg pláne, hogy minden melóm be is ég, és a DJ még engem is későn talált meg. meg el is fárad a jó munkásember annyira, hogy ne nagyon tudjon már olyan sok melót elvinni, vagy azt is lassan – ez kinek jó? és még stb; a valóság remélhetőleg maga alakítja ezeket az ügyeket, és folyamatosan javul a helyzet.
azért annyit még elismerek, hogy szerencsére ugyanennyi jófejségget tapasztalok, amire az előbb említett lúzerség miatt szükségem is van.
na, így kerek a világ.
2005. december 14., szerda
ma futárként volt jobb a napom, mintsem médiamunkásként. olyat kaptam a rádióban, amire egyáltalán nem számítottam.
biztos más pajtással is előfordult már, hogy estére szépen illatozott, a haverjaival még röhögött is egyet rajta, hogy MEGRAKTAM! nos, mivel én nem rakom neki olyan professzionálisan, saját megítélés szerint akkor is elviselhető vagyok, ha nem tusolok le az adás előtt. amúgy nem is ez történt, de innen indítom.
holnap klubbos karácsonyi parti, csak nekünk, színház, partiszervíz, stb. kibérelve, minden, mint a búcsúban.
erre szóbakerül, hogy UGYE NEM EBBEN A SZERELÉSBEN megyek el. mondom: dehát csak mi leszünk, engem meg már ismertek. kolléganő: engem tisztelj meg azzal, hogy felöltözöl! visszakérdezés: miért, az jobban néz ki, ha egy napon kersztül érlelek a zsákban valami másik göncöt, és azt felveszem? mellesleg: miért cipelnék egy napon keresztül egy felesleges terhet a hátamon?
később, másik munkatársnő: az a baj, hogy három hónapja ebben a ruhában vagy. mire én: és ez szerinted megakadályoz abban, hogy kétnaponként kimossam? kerek szemek: ez ki van mosva? - igen, képzeld, az olajfoltot ennél nehezebb ügy, meg értelmetlen is, két nap múlva ugyanolyan, de te feltételezed, hogy nem tisztálkodom?! lesújtó válasz: nem tudom, még nem kellett melletted ülnöm.
büdös vagyok, vagy mi?
NO COMMENT. már most boldog ünnepeket kívánok minden dolgozótársamnak, de én nem leszek ott. megkönnyíti a dolgot, hogy amúgy is dolgoznom kell egy másik "prodzsekten", erről - ha sikeres - később rézletesen.
hálósipka.
2005. december 13., kedd
rájöttem, hogy van egy nehézség abban, hogyan mutassam meg plasztikusabban ennek a szakmának a szépségeit, és a borzalmait. pont azokról a kilóméterekről nehéz mesélni, mert olyankor kevésbé tudok a saját benyomásaimra koncentrálni, hiszen autókat, lámpákat sávokat, és címeket figyelek folyamatosan, miközben átlag húsz percenként telefonálok - vagy a közlekedési információkat sorolom, vagy a DJ-vel beszélek, vagy a különböző PR-cégekkel az InternetHíradó kapcsán. úgyhogy ajánlok egy játékot: térkép elő, én meg iderakok egy DIKTÁLÁS-t, ami a napi munkát jelenti (megrendelők érdekében nincs házszám)
a hó, a sár, a szél, a nap, a hőmérséklet, az izzadás, a didergés, a kimelegedés.
az illatok/szagok, a városi színek, formák, terek.
tegnap estére teljesen kidőltem. lehet, hogy a hideg miatt jobban elfárad az ember? pedig nem volt nehéz nap, még az Albert Peti barátomhoz is sikerült beugrani kettő percre (ide jártam polgári szolgálatosnak! :o), de amikor már a Klubból mentem haza, úgy röpködtek a minuszok, hogy az autók kipufogógáza édeskés, maró füstként köszörülte a torkomat. és sokan voltak, ez a december tényleg egy őrület.
most még inkább bújnék a csajomhoz, az ablak túloldalán romantikus hófödte utcácska figyel, bent jó meleg van, a takaró prémesen simogatott kelésig, a kávé illatához már csak a fenyőfa- meg a gyertyaillat hiányzik.
ezt a jóságot még egy negyed óráig élvezhetem...
2005. december 12., hétfő
sikerült kettő perccel bejelentkezés előtt diktálni. óriási. nem tudom, mennyire vagyok felkészülve erre a hétre. nyitok, bár semmi, de semmi kedvem nincs hozzá.2005. december 11., vasárnap
ugyan nagyon sok alkoholba, és veszekedésbe, meg begyászolódásba került, de úgy tünik, nem most válunk. ezt had' ne fejtsem ki bővebben, még egy futárbloggernek is vannak intim élethelyzetei.
pengeélen táncolni - kerékpárral! - nem a legveszélytelenebb dolog...
2005. december 10., szombat
tönkrement volna a magánéletem?
még az is meglehet. nagyon jókor jön ez ilyenkor.
köszönöm a pólót, Kopasz! :o)
2005. december 9., péntek
nna, kis szerencse, a mai nap eddig jól alakult, három hosszú meló, de volt benne Csepel is, HÉVezni meg imádok (yó-yó, tudom, hogy gyík vagyok!), és szerencsémre a Zsigmond téren lettem üres, így becsorogtam a rádióba blogolni. meg közlekedési információkat mondani Alíznak. ennek egyébként az a legviccesebb vetülete, amikor épp egy megrendelőnél vagyok, és mindenféle dugókat sorolok a telefonba, kuncsaft meg néz ki a fejéből, hogy egy FUTÁRNAK minek közlekedési információ?? :o))
befejezve a tegnap estét: igazából tudom, hogy egy nagy gyerek vagyok, tulajdonképpen azon borultam ki végül a legjobban, hogy kettő előtt pont a Westend közelében végeztem egy fuvarral, és szívesen lekoptattam volna magam, mert már két napja tervezem az új cipő vásárálását, és most mindezzel együtt is kényelmesen értem volna be a rádióba, de a DJ-m azt hitte, négyig vagyok, úgyhogy gyorsan adott még két melót Budára (végeztem: fél három), és még arra is adott volna egy Apor Vilmos teret "büntetésből" mert a két melót egyszerre jelentettem. erre már muszály volt felvilágosítanom, hogy csak KETTŐIG dolgozom, mert utána vár a Rádió. Pfahh. még most is idegesít, pedig csak véletlen. szóval utánna már semmi nem hozta meg a kedvem, bedurcáztam mint tevegyerek a sivatag közepén. ez van. ilyen infantilis vagyok.
tegnap felhívott a Pálinkás Panxnotded Robi. nagyon jól esett, mert azzal kezdte, hogy még csak most keveredett el a blogomig, ahol elkerekedett a szeme, ezután közölte velem, hogy ez az akció igen tisztességes punk cselekedet. hááát... ha nem adom fel. akkor.
a hét végén megpróbálok benyomásokról írni, mint például a forgalom-érzés, az izzadság, valamint vicces jelenetek, meg még egy rakás dolog. yó 7végét minden gyásznak! :o)
a mai naptól teljesen megcsömörlöttem. törésvonal.
egyrészt a végkimerülés közelébe kerültem. nem pusztán a futárkodástól, mert az csak az egyik eleme a napnak. a FZIKIAI elfáradás azért sokat nyom a latba, rögtön kezdjük azzal, hogy immáron egy hete 5-6-7 órákat alszom, jó, mondjuk a rendszertelen evés eddig is megvolt, inkább a folyadékhiány durva, de aki teker, az tudja, hogy ez olyan, mint a lövöldözős-öldöklős PC-játék: ha egyszer az ember belejött, nem szívesen áll le, mert kiesik a ritmusból. akkor is, ha egyre durvább.
MENTÁLISAN viszont maga a megsemmisülés. a rádióban épp hogy nem zombiztak le, bennem meg épp az volt, hogy így lehetetlen koncentrálni a szellemi munkára. azért kirugatni se akarom magam, tényleg megpróbálok, mind a két(négy-öt) munkában helyt állni, de ma bepánikoltam. hogy nem fog menni.
mindenkitől bocs, ezt még folytatom a hétvégén (szombatig senki ne várjon tőlem postot!), de beájultam, muszáj aludnom.
2005. december 8., csütörtök
PS: a hajléktalanok egy átlag embernél sokkal nagyobb valószínűséggel halnak meg hamarabb.már bejelentkeztem, de még nincs meló, így elmélkedem egy kicsinyt.
egy tévhit feloldódása: amikor kezdtem, még volt bennem egy hülye kis reménykedés, hogy ma tán nem kell a hegyremenni, hogy sok, és könnyű, de zsíros meló lesz, hogy nemkell kitekerni Budafokra, hogy sütni fog a nap, és hogy nem halnak meg a hajléktalanok. NAIVITÁS. azt hiszem igaza van tapasztaltabb kollégáimnak, akik szerint akkor gondolkodsz helyesen, ha már reggel feltételezed, hogy ez a nap is kellemesen kegyetlen és szívatós nap lesz, aztán maximum pozitívan csalódsz. a futárkodásban az a legszebb - állítják a bölcsek - hogy az égvilágon semmire sem tudsz felkészülni, also MINDENRE KÉSZNEK KELL LENNED. ha ezzel a mentalitással állsz hozzá a melóhoz, zsír vagy. tisztára GALAXIS UTIKALAUZ! :o)
2005. december 7., szerda
mindig tanul valamit az ember.
ma miket is? hát például, hogy nem adunk le postázóba melót, mert értelmét veszti a gyors kézbesítés. (kézenfekvő, nem? na, mindegy, egy újszülöttnek mindent meg kell tapasztalnia.) aztán hogy nem indulunk el toll nélkül, mert égő az első felvételnél a megrendelőtől kunyerálni. meg azt is, hogy az étkezésre szánt időt úgy kell megoldani, hogy az a DJ-t már ne érdekelje, hogyan. ezt úgy is lehetne értelmezni, hogy ki kell cselezni, de nem erre gondolok. példa: ha kiküldenek a XVI-ba, és látod, hogy érdemes HÉVvel menni, úgyis úgy fogsz kiérni, lesz még pár perced az indulásig. BÜFÉÉ! Azonnal! az ÖRS amúgy se rossz hely ebből a szempontból. vagy ha azt mondják, most nincs meló, csorogj vissza a belváros felé - na az POTENCIÁLISAN az evő/ivó/melegedő szükségletek ideje! nem zavarsz vele senkit, és később se kell kiállnod feleslegesen, a meló/újmeló terhére.
az üres idők persze számtalan nagyon izgalamas felfedezésre is alkalmat adnak.
például vegyük a különböző épülethomlokzatokat. a belváros ANNYIRA GYÖNYÖRŰ, hogy nekem sose lesz unalmas itt lakni! :o)
aztán: nem tudom, ki mennyire sasolja az embereket, mondjuk a zebránál, vagy a megrendelőt a munkahelyén. idáig is baromi sok embert ismertem meg, de ez egy másmilyen érzés: pillanatfelvételek, amelyekben rengeteg apróság feszül. nekem olyan is volt, hogy két órával később villant vissza egy arc, de az nagyon erősen, sok információval.
inkrediböl.
a mai napot ezen a SZAXIn nyomtam; túl azon, hogy gyorsabb, és könnyebb a lovamnál, tényleg tök frankó, leszámítva a nyerget, ami olyan kemény, mint egy márványlap, és úgy széttördelte a seggemet a nap végére, hogy már az is elég volt a féktelen kínok átéléséhez, ha áthajtottam egy erősebben festett felezővonalon. ennyit még soha nem tekertem állva...
este a lovamat is visszakaptam. szeretem még, ám sajnos mindenképpen meg vannak számlálva az ő napjai. széthajtottam. ennyit bírt. kék villámnak hívom.
végre egy szárazon induló nap.
tegnap a műhelyben a bringám láttán Levente úgy nézett rám, mintha azon gondolkozna, tényleg ki akartam-e nyírni magam, vagy csak szimplán tökhülye vagyok, aztán bevonta generálra (a negyedik munkanap végére egyszerűen ELFOGYTAK a fékpofáim, a többi alkatrészről nem is beszélve, úgyhogy fékcsere lesz). most SZAXIval nyomom, ami szakszervezeti lovat jelent, nem is rossz állat, mindenesetre növekedtek az életbenmaradási esélyeim.
aztán lemerültünk a MELEGbe, amiről még nem magyaráztam el, hogy az az összfutár-melegedőhely, a bringás dolgozók művelődési- és kultúrháza. az itthon elfogyasztott védőitalok, és a hozzáadott helyi értékek ok-okozati összefüggéseképpen ma minden izületem kenésért kiabál, kórusban sok megkínzott macskával, ők a fejemben nyomják.
RMLPFH. bejelentkezem.
2005. december 6., kedd
most megtudtam, mi az, hogy ROHADT EGY NAP.
életem leggonoszabb Mikulásaként fogok rá emlékezni, és a halálom napjáig nem felejtem el (ami opcionálisan egy elég közeli időpontot jelent mostanában, gyakorlatilag bármelyik pillanatot).
az még hagyján, hogy a huszadik percben már csurom vízes volt a cipőm, a nadrágom alja, a kabátujjaim, és a vállam, és hogy semmit se láttam a szemüvegen át, mert ablaktörlő az nincs rajta, és a párát se tudom letörölni a szemeimmel. az se nagy gáz, hogy hegynek felfelé. még az is elment, hogy MEGINT elnéztem a címet, és még mentem egy fél kilómétert felfelé - feleslegesen. igazán akkor kezdtem komor hangulatba kerülni, amikor a kesztyűm is elázott, a már említett cipőmből pedig (melynek tegnapelőtt a sarka is elvállt belülről, és inkább már csak kifelé látszik hordható lábbelinek) olyan hangok érkeztek, mint amikor nyomogatjuk a vizes szívacsot, és az szörcsög; a lánctányérom, ami tulajdonképpen már csak néhány fogból áll, üresjáratokat produkált sűrűn (ez olyan érzés, mint amikor az ember megpróbál orra esni, de nem sikerül elsőre), már amikor épp nem esett le egy fokozatot, csak úgy magától. gondolom egy átlag embert ez is kiborítana, de futár vagyok, KI KELL BÍRNOM, már csak azért is, mert a többiek is kibírják, másrészt meg a saját pénzem ellenségévé válnék, ami ugye nonszensz.
SZÓVAL ha ez még nem lett volna elég, még a szél is feltámadt, az úton már annyi víz folyt, hogy inkább úsztam, mint tekertem, és még az autók is felcsapták derékig a saras lét, akkor szóltam be a DJ-mnek, hogy leadtam a melót, és üres vagyok, de egy húsz perc kiállással haza tudnék rohanni a másik (tavaszi) cipőmért. engedélyezte.
már nyúltam is a lezárt bringához - amikor beletört a kulcs a zárba.
Hatásszünet.
a többire azért emlékezem homályosabban, mert ha akkor valaki fegyvert ad a kezembe (pl kalasnyikov), akkor LÖVÖK.
annyira emléxem, hogy elvánszorogtam a közeli szervízbe, kértem egy erővágót, visszacaplattam (láttam, hogy nehéz felfogni egy GYALOGOS futárt, aki hangosan káromkodik az uccán, és néha úgy csinál, mintha kerékpáron ülne, és közben néha idiótán felkacag, csak úgy), NYESS, aztán lakatcsere, haza, feladás, de végül: Vétel! Visszaállok a melóba! aztán még volt egy bartók, és végül egy sasadi-baross sokért, aztán valahogy hazavánszorogtam. a Bolgár-műsort - száraz szerelés hiányában - itthonról csináltam meg, a Gyurinak kellett felolvasnia.
most még megyünk a Műhelybe (szerelni), meg a Melegbe (mikulásnapi csocsóbajnokság), aztán ERROR.
Yóreggelet, és Boldog Mikulásot Mindenkinek! :o)
kicsit készen vagyunk mind a ketten, és az idő se tűnik a legideálisabbnak, meg valszeg egy rakás melónk lesz, de hát mit tegyünk? ezt vállaltuk. remélem, legalább másoknak örömöt tudunk okozni...
negyed óra múlva be kéne jelentkeznem, és még a reggeli teendőkön se vagyok túl, úgyhogy vége a postnak.
indul a nap.
2005. december 5., hétfő
megáll az ész, és ráteker.
most veszi ki a számból a szót Buppa, persze csak azért nem, mert én másképp és másmiért vagyok itt, nameg, hehe, még hol vagyok ettől?
Na így kezdődik/folytatódik/öröklődik egy futársors: http://www.alleycat.hu/?q=node/717
no comment, just respect. :o)
nos, a jóslat bevállt, még most is szakad, és egyre durvább. végül is én már végeztem, de szolidáris vagyok, egy jópár tucat kolléga este hatig-hétig még rakja neki, úgyhogy nekik szorítok.tarcsatok ki GYÁSZOK! :o)))
szerncsére reggel a Pajtában kezdtem, és sikerült vízálló nadrágot is kapnom (s-es méret), szóval mindent egybevetve egész rendesen levédte a testem a szerkó - sajnos vízálló cipőt nem adtak hozzá, így két órával nyitás után egész tisztességes magasságig álltam a hideg lében, na ezt nem kívánom senkinek. nemhogy cserecipőm nincs, de még cserezoknit is elfelejtettem vinni. uahhh...
viszont a mai nap se tudtam unatkozni: összesen tíz melót szállítottam a célig, éppen kettő után pár perccel végeztem. nagy vagyok, mi? :o)
most indulnom kell a rádióba, mert várnak a kollégák, a törzsfórumosok, meg a MELÓ! :o)
2005. december 4., vasárnap
végül csak eltekertem egyedül a célig, de láttam, hogynem oké, ezért hazatértem. a vasárnap a Nagy Pihenés napja is sok munkával telt: bringázás, kamerázás, főzés kamerázás, kapcsolati problémák. néha veszettül elegem van a nagyképűségből. nem is az alpári stílus miatt, hanem mert olyan kiszámítható, olyan primitív.
reggel újra meló. remélem nem ázok el.
esőt jósolnak.
2005. december 3., szombat
na jó, akkor most mi este a közraktár uccába megyünk a lábainkkal, ahol futárok ízesítik a sót.
"- Ha te is ott lennél abban a kurva ketrcben, te is azt üvöltenéd, hogy: Funky zenét akarok, fiúk!
- Hát az biztos, hogy üvöltenék."
:o)))
jó hírem van.
a menyország győzött. :o)
persze ettől még tisztában vagyok vele, hogy lesznek szar napjaim, de akkor is fontos, hogy most egy végig nagyon jó volt. pedig egyből a tizenkilencbe kellett kiugrani, és mégis megcsináltam. az mondjuk vicces volt, hogy a Hunyadi utcában állva, kétszer is elküldtek (felfelé/lefelé) két utcával arrébb. pedig helyi lakosoknak tűntek... :o)
elnézést DÖLÖ (Döme?), amiért az igazi elsőt nem mertem bevállalni. egyszerűen csak beparáztam attól, hogy fix idős a meló, nekem meg ez a második napom, lehet, hogy beégek vele. legközelebb (hétfőn) elviszem.
visszatérve a napra: a Kossuth téri piac egyszerűen tündéri! körbeveszi az a bazi ronda lakótelep, és már azt gondolod, hogy akkor a piac se lehet egy nagy szám, de nem! IGAZI régimódi, kisközösséges, meghitt belső világ ez. és isteni a lángos. :o)))
ez bearanyozta a napomat, és persze más jóság is volt. például azt hittem, hogy szétszakadok az izomláztól, oszt mi lett? szeltem az aszfaltot rendesen!
nem izzadtam le olyan durván, mint tegnap. az is lehet, hogy az egészen a legnagyobbat a siskacsere okozta, tegnap még fájt a fejem, mert a Rolandén sok lyuk van, de a Henié, amit kölcsönadott, az zártabb.
ja, és nerm bírtam leállni. ma már volt olyan, hogy három meló volt rajtam, de az is nagyon laza volt, (itthon otthon vagyok :o), főleg belvár. a hajlékunk mellett adtam le az uccsó melót, ezért hazatekertem. a lakásban meg megőrültem, mert úgy éreztem, hogy tekernem kell még. szerencsére még volt egy utam a rádióba, dolgozni. fáradt voltam/vagyok, de a boldogság teljesen átjárt.
vidám volt az InternetHíradó is, volt két jó beszélgetésem, az egyik Márton Györggyel, aki az NHH kommunikációs igazgatója, a Tantuszról, aztán meg - csodák csodája - tudtam beszélni a Munk Veronikával, méghozzá a HOAX Kábel rovatjáról, azt is szerettem.
szóval ez egy ilyen szép nap volt.
az egy kicsit aggaszt, hogy nyilall a jobb térdem, meg a csípőm. de ez nem tűnik olyan komoly kételynek, mint az, hogy megfázok-e már az első napon.
és hétfőn újra...
2005. december 1., csütörtök
nagyjából most sikerült annyira rendezni a sorokat, hogy le tudok ülni. vagy inkább dőlni.
röviden: ROHADT KEMÉNY EGY MELÓ.
hosszabban: alig bírok visszanézni egykori önmagamra, már ami ezt illeti: a múltbéli rádióműsor(ok), a televíziós produktumok során kifejtett mély átérzésem halványrózsaszín enyelgés a szakmáról, ahhoz képest, hohy milyen kegyetlen munkavégzés ez. akkor még nem sejtettem, hogy a jól festő izmokért ennyire durván meg kell küzdeni. megtanultam, vagy továbbfejlesztettem a káromkodás IGAZI átélését, teljes erőből. most már azt is tudom, mi az a menetszél, melóval. most már azt is tudom, hogy merről merre számozzák az utcákat...
részem lehetett, igazából, hogy mit jelent a permanens összetartozás érzése, pedig csak másodpercekre találkoztunk, viszont minden három kilóméter után (átlag).
először félreértettem a Pedál hangnemét, erre csak akkor jöttem rá, amikor megdícsért a jól végzett munkáért.
pedig ANNNYIRA BÉNA voltam!
na kezdjük: Márvány uccai cím súlyos elnézése (egy tiszteletkör a Királyhágó téren, a műemlékek tiszteletére) ; bénázás a Szent Orbán Tér körül (cég megtalálása); a Budafoki út tanulmányozása, a másik végén (tekintettel arra, hogy a céggel szemben laktam két évig); átvételi lap rubrikáinak egészen sajátos értelmezése (tizenkét mezőt mennyire bonyolult kitölteni?); odáig, hogy Hűvöslvögy nagyon szép hely, csak nekem arra nem is lenne dolgom túl sok - és akkor még nem is beszéltem a Sávok elnézéséről.
nem haltam meg.
és nem adtam fel.
egyszer közben fel akartam adni. már most.
egyszer éreztem, milyen a menyország, sajgó seggel.
azért imádkozom, hogy az összes napot végig tudjam dolgozni - pédául betegség nélkül.
folytatom.
